Címlap

Rólunk írták


magyar nemzet 2012

Nálunk járt a Magyar Népmese Színház!


gyermekműsorról sajtóanyag2011. 6. 1-én, gyermeknapon, a Kármán József Egylet meghívására ellátogatott hozzánk a Magyar Népmese Színház, mely a magyar népmesékben rejlő filozófiai, erkölcsi és etikai útmutatások terjesztése mellett kötelezte el magát. Két frappáns előadással kedveskedtek az alsó tagozat tanulói és az óvodások számára. A "Balzsam tündér meséi" mesefüzér 5-10 perces játékokból állt. Az egyes mesék közt a nebulókat táncra vagy dramatikus játékra invitálták a színészek. Egy másik meseelőadás, a "Mátyás király születése napja" az igazságos Mátyás igaz vagy annak vélt történeteit dolgozta fel a tanulók bevonásával. Így lett felejthetetlen az élmény s váltak a nézők maguk is valódi mesehőssé.

Losonci vendégjáték a helyi újságban!


Ember vagy, fiam...
Mirkó királyfi - a Magyar Népmese színház bábos-muzsikás színjátéka


A magyar pogány világmodell a Benedek Elek mesék közül talán a Mirkó királyfi történetében válik a legfontosabb motívummá, szó van itt a földkerekségről, a sötétség birodalmáról, vakító fényről, világosságról, a pokol tornácáról, mélységről és tündöklő üveghegyről. Archaikus történeti, narratív és nyelvi fordulatai, kifejezései (ördöngős szüle, lappancs, girhesgörhes bogos lábú csikó...) sötét tónusú sejtelmes világképet sugallnak.


Kihagyhatatlan motívumként jelenik meg Mirkó királyfi legfontosabb segítőtársa, a beszélő táltos csikó, amelyik természetesen girhes lóból parázsevés után aranyszőrű paripává változik.
A gonosz, alakját ezernyi módon megváltoztató, pokolban lakó ördögi asszony hasonlóan jellegzetes mesei toposz, aki miután a hős legyőzi, ám meghagyja az életét, segíti őt célja elérésében.


E rövid felsorolásból is látható, hogy igen mély, kollektív ősi képeket, markáns, erőteljes archetipikus motívumokat variáló történetről van szó, amelynek színpadra alkalmazása rendkívül nehéz feladat. Ráadásul szinte követhetetlenül szerteágazó a cselekmény, a hősnek rengeteg próbát ki kell állnia, sokféle harcot, különböző képességeket kívánó csatát kell megvívnia. Le kell győznie az öreg vitéz ellenségeit, a vetélőből katonákat varázsoló, az elégetése után egy darab csontból újraéledő "ördöngős szülét". El ne felejtsünk egy elmaradhatatlan elemet: hogy jutalmul megkaphassa a tündérszép királylányt, meg kell vívnia a rettenetes, őt hatszáz éve váró Kutyafejűvel is.


Már említettük a helyszínek "totalitását", a helyváltoztatás gazdagságát. Mirkó repül táltos lovával, forgószél hajtja őket, leszáll az alvilági, pokolbéli tájakra, "felrugaszkodik" az üveghegyre... A mese tipikus alakjai is szokatlan gazdagságban képviseltetik magukat: király, három királyfi, segítő ősz öregasszony, táltos, selyemsátorban lakó öreg vitéz és annak számos ellensége, az ördöngős szüle és az ő teremtményei, katonái, a Kutyafejű, valamint annak beszélő lova, na és természetesen a varázsolni tudó, gyönyörűséges királykisasszony...


Ennek megfelelően - és ennyiben is szokatlan, többrétegű meséről van szó - több jutalma is lesz a hősnek férfivá válása során. Az első, hogy sikerül neki, ami testvéreinek nem, az öreg király fájdalmát enyhíti, akinek egyik szeme sír, a másik nevet. Sír, mert egyik fiát sem tartja alkalmasnak az utódlásra, és nevet, mert öreg barátjára gondol, és abban reménykedik, ha az majd legyőzi ellenségeit, eljön hozzá. Ez a mesei prológus, ebből az alaphelyzetből bomlik ki azután a szerteágazó történet.


Az első teljesített próba, hogy megmenti az öreg vitézt az ellenségeitől és elviszi a királyhoz, a második az ördöngős szülével való alvilági harc, a harmadik - természetesen a legheroikusabb küzdelem - a Kutyafejű elpusztítása. A jutalom is háromszoros. Az apa öröme, a királylány, vele a gyémántpalota, majd pedig a népmesékben ritkán kimondott, "tételmondatként" is elhangzó apai összegzés: "Ember vagy, Mirkó!"


A beszélő táltos mint segítőtárs, a varázseszközök, a mágikus kard, a gyémántpatkó, a királylány gyémántvesszője, a pokoli szövőszék, az ördögi átváltozások, az alvilági beavatás, a kutyafejű ellenség, a csodálatos selyemrét, a repülés és vívás, a birkózás mind-mind egyetlen történetben!
Hogyan játszható el mindez egy szabad téren álló színpadon, szinte csak jelzésszerűen megjelenített kellékekkel, minimális díszlettel, négy színésszel, egyetlen zenésszel?


A fényes nappal, szabadtéren játszott mesék ősi tradicionális játékhagyományokat elevenítenek föl, a színészek olyan térben mozognak, amely nem zárt, nézőtérrel, "kukucskáló színpaddal", zenekari árokkal, súgólyukkal jelzett helyszín. A "téri" produkció magával a darab eljátszásával válik színházzá, és csak addig él színházként, amíg a játszók és a közönség ezt "elhiszi". Ebben az értelemben ez a fajta színház még inkább egyszeri, kivételes pillanatként élhető át, és ez a megismételhetetlenség még nagyobb felelősséget ró a színházcsinálókra - profikra és amatőrökre egyaránt. Egy időpillanatra megállítja a mindennapi, utcai, eleven, nyüzsgő létezést, és még a zajokat, a nem odaillő elemeket, az időjárás változásait is bele kell számítani a produkcióba. Itt aztán nem szabad, hogy a néző unatkozzon, hogy érzékelje a zavaró külső hatásokat, hogy "meghallja" az állványról kiabáló munkásokat...


A rendezés, a dramaturgia, a látvány, a színészi alakítás egyértelműen a puritanizmussal, az egyszerű játékstílussal élt, szándékoltan stilizált tárgyakkal, egy-egy jelzésszerű gesztussal, tárggyal dolgozott. A másik erénye a produkciónak, hogy a népmese ízes nyelvét szinte a szemünk előtt, fülünk hallatára teremtette meg, hozta létre, írta újra.


A szabadtéri színpadra minden oldalról beleshet a néző, ezt bekalkulálva az alkotók nem törekedtek "illúziókeltő", naturális színpadi látványra, a négy színész a szemünk előtt alakult át királlyá, Mirkóvá, boszorkánnyá, királylánnyá, vagy éppen visszaváltozott mesélővé, zenésszé.


Négy színész - két nő és két férfi - egyszer csak elkezdenek mesélni.
A darabot indító jelenetsor is ezt a spontán, improvizatív, jókedvűen mesélgető hangot ütötte meg. "Ki legyen a király? - tették fel egymásnak a kérdést a színészek, és néztek egymásra tanácstalanul. Amint ez a szerep betöltődött, Mirkó királyfi szerepére is akadt jelentkező...


Mirkó királyfi, a hős tisztában van vele, hogy a világban jelen van a szenvedés, hogy létezik a rossz, a gonosz erő. A népmese, a tündérmese éppen ezeket a sötét árnyakat segít megszelidíteni, elfogadhatóvá, legyőzhetővé tenni... Ezért vonzódnak tudattalanul is a gyerekszívűek a legkisebb királyfihoz, a gyönyörű királylányhoz...


Az üdítő, pajkos humor, a tökéletes nyelvi megformáltság, a játékba szervesen illeszkedő textil, rongy, drót kellékek és elsősorban a játék nemes puritanizmusa, hitelessége révén a királyi palota, a vándorút, a Selyemrét az üres színpadi térben egyszerűen és magától értetődően vált a szemünk láttára intenzív valósággá.


Zoltán Katalin


Magyar Népmese Színház
Benedek Elek: Mirkó királyfi
Bábok:Grosschmid Erik és Mátravölgyi Ákos, Jelmezek: Zanotta Veronika, Zene: Földi Lehel, Benedek Elek meséjét e társulattal színre vitte: Rumi László, Játszó személyek: Balázs István, Kovács J. István, Szamosvári Gyöngyvér, Zanotta Veronika